Salgótarján Művelődési Ház
Cím: 3100 Salgótarján, Fő tér 5. Információ: (32) 310-503 Email: Web:
Ház
Dorozsma ház
Hamarosan Salgótarjánban Programok, rendezvények Híreink a közösségi médiában
Ettől az évtől a József Attila Művelődési Központ, a KFT. keretében működik. Belső tereiben és külső építészeti környezetében országos és nemzetközi hírű képzőművészek alkotásai találhatók. A főbejáratnál Kő Pál József Attiláról mintázott bronz domborműve fogadja a látogatókat. A belső klubban látható Kiss Sándor bronz díszkapuja, az Üvegcsarnok falát Blaskó János muránói üvegből készült mozaikja díszíti. Az intézmény Kertjében Melocco Miklós Térdeplő nő című szobra, az épület előtti Fő téren Varga Imre Radnóti szobra és Somogyi József Szabadság emlékműve, az intézmény mögött Varga Imre Város című domborműve került elhelyezésre. Az épület a kulturális célra hasznosítható terei alapján, építészetileg három részre tagolódik. Phare pályázat segítségével 2006-ban felújításra került az épület, melynek eredményeként új lehetőségként kávéház, konferenciaterem áll rendelkezésre. Az intézmény napjainkban is jelentős szerepet játszik a város kulturális életében. A rendezvények összeállítása során valamennyi korosztály érdeklődési körét figyelembe veszi, műfajok sokszínűségét kínálja a városlakók számára.
Barbie ház
Salgótarjánt pezsgő kulturális élet jellemzi. A hét szinte minden napján kultúrát és értéket közvetít, közösséget épít, izgalmas programokkal kínál kulturált szórakozást, kiváló lehetőséget nyújt a szabadidő hasznos eltöltésére. Nógrád megye legnagyobb közművelődési feladatokat ellátó szervezeteként szakmai területen mindig is a folyamatosan szolgáltató, közvetítő, újító, fejlesztő, központi szerepkörre törekszik. A József Attila Művelődési Központ az itt élő lakosság művelődési aktivitását felkeltő, segítő, biztosító tevékenységi rendszert és feladatellátást végez, amely lehetőséget nyújt az önművelésre, a civil önszerveződésre, a közösségi művelődésre, az egész életen át tartó, és az élet minden területére kiterjedő művelődésre. További információk [ szerkesztés] Hivatalos honlap Programok m v sz Salgótarján közterületei Utcák terek Fő tér · Erzsébet tér · Rákóczi út · Vásártér · Pécskő út Épületek, látnivalók JAMKK · Karancs szálló · Garzonház · Városháza · Megyeháza · Bányamúzeum · Salgótarján megállóhely · Templomok
- Formula 1 2019 naptár időpontok holidays
- Red Bridge divatos melegítő szett - Cipo & Baxx Márkabol
- Ingyen.film.hu - Star Trek: Discovery ingyen sorozat
- Egyszerű köröm minta
- Kiadó ház
- Barbi ház
- Eü csomag kötelező
- Mömax pécs nyitvatartás
- Salgótarján művelődési hazebrouck
- Kullancs mennyi idő alatt szívja meg magát
- Salgótarján művelődési ház magyarul