Skorpió Szerelmi Kompatibilitása
Bármilyen körülmények között és bármit dolgozik, a Skorpió mindig arra vágyik, hogy ő legyen a legjobb, a legrátermettebb. Látszatra úgy tűnik, mindezt a legegyszerűbb módon éri el, holott sikerei mögött kitartó fizikai munka és sok idegesség feszül. Az is tévhit, hogy a Skorpiót elsősorban a pénzszerzés hajtja munkájában, mert számára a legfontosabb az, hogy örömet találjon abban, amit dolgozik, amit megvalósít. Munkabírása kifogyhatatlan, olykor még anyagi érdek nélkül is sokat dolgozik. Fontos, hogy elfoglaltságát pozitív irányba terelje, mert túlzott energiája olykor akár bűncselekmény elkövetésére is hajtja a Skorpió jegyűt. Valahogy szüksége van arra, hogy mindig nyomás alatt, netán épp kényszer alatt álljon, hogy próbára tegye szellemi vagy fizikai erejét. Az ötletekben gazdag Iker jegyű szülött lendületét jól kiegészíti a Sckorpió szülött vele született türelme, aki bevégzi eredeti elképzeléseiket. Hivatás szempontjából a zodiákus jegyei közül a Skorpióban jelentkezik legjobban a tapintási érzék előnye.
Scorpio szerelmi compatibility date
A szerelemben a Skorpió nő pusztítóan szenvedélyes, de érzelmeit szigorúan eltitkolja. A közhiedelem szerint a Skorpió túlzottan szex- centrikus, holott csak intenzíven akar élni. Előfordulhat azonban, hogy túlhajszolja magát, ezért jobb, ha életerejét megfontoltabban megosztja és egyenletesen kiéli az életet, minden területen. Ikrek nő és Skorpió férfi viszonya Az Ikrek nő a társaságban sziporzázó jelenség, kitűnik szellemességével, kellemes társalgásával. Az állatöv jegyei közül az Ikrek jegyű szülött az, aki a legtöbbet képes elérni önképzésben, mert kíváncsisága a művészet és a tudomány minden ágába elsodorja. Beszédességében a Skorpió is osztozik, akinek mindig fontos a mélyen szántó elmélkedés, csakhogy elvárja, hogy egyetértsenek vele, hogy szűntelenül bókoljanak neki, ami az ékes beszédű Ikrek nőnek nem is esik nehezére. Az Ikrek nőnek mégis figyelnie kell a mértékre, mert a Skorpió igen gyanakvó, hamar leméri mennyi igaz és mennyi a széptevés a szavaiban. Az Ikrek nő is szereti, ha szépeket mondnak neki.
Scorpio szerelmi compatibility 2
- Prime tv műsor
- Scorpio szerelmi compatibility today
- Zsozirisz szerelmi tarot
- Eladó házak itt: Mosonszentmiklós - gyorilakasok.hu
- Nyíregyháza hotel pagony
- Scorpio szerelmi compatibility
- Scorpio szerelmi compatibility september
- Scorpio szerelmi compatibility chart
- Scorpio szerelmi compatibility may
- Scorpio szerelmi compatibility 2016
április 7, 2015 8:32 de. Közzétette Frabato A hosszútávú párkapcsolat lehetősége persze nem ennyire egyértelmű de mindenképp szempont, hogy a pár horoszkópjegyeikben rejlő titkok kiegészítik vagy kiontják szerelmüket! Minden horoszkópjegynek van olyan párja, akivel tökéletes párost alkotnak az ágyban és együtt – egymásban a sexben teljesednek ki, de a sexuális vágyaik kielégítésén kívül semmi másban képtelenek egy hullámhosszon élni a mindennapi életet. Mert bizony csak a tökéletes sexnél valamivel több kell egy hosszútávú párkapcsolathoz! Vajon a Te kapcsolatod egy gőzölgő tűz-víz párosítás, vagy egy érzéki föld-levegő? Nézd meg, melyik jegy számodra a legtökéletesebb pár, ha az érzéki élvezetekről van szó. Ha az érdekel, mennyire passzoltok egymáshoz az élet más területein, akkor ebből a Ha szeretnéd tudni, milyen horoszkóp jegyek illenek hozzád, mennyire passzoltok a pároddal, ez a szerelmi táblázat a segítségedre lesz. Ez természetesen csak általános megfelelőség. Ha személyre szabottan kíváncsi vagy, mennyire illetek egymáshoz, jelentkezz be hozzám: 06/20-974-89-22 vagy!