Michael Jackson Dalok
A napokban derült ki, hogy Michael Jackson első, posztumusz lemezének 2010-es, újra kiadott változatán hamis, nem általa előadott plusz három dalt is szerepeltetett a Jackson zenéjét gyártó és a lemezt kiadó cég. Az eset óriási port kavart, és azért is különösen sajnálatos, mert a pop királya éppen ma ünnepelné a 60. születésnapját. Tíz felejthetetlen dalával emlékezünk most rá. Don't Stop 'til You Get Enough (1979) A diszkó-pop-funk stílust mixelő szám a zenész első szólódala volt, amelynek munkálataiban már aktívan részt vett. Ezzel a számmal nyert először Grammy-díjat és American Music Awardot. Világszerte több slágerlistán a TOP10-be került. Thriller (1984) A Thriller című albumot Jackson nyolc hét leforgása alatt énekelte fel 1982-ben, de ténylegesen csak 1984-ben jelent meg. Egy éven belül ez a lemez lett – és maradt is – a legmagasabb példányszámban eladott a világon. Napjainkig több, mint 110 millió példányt adtak el belőle, rekordnak számító, nyolc Grammy-díjat zsebelt be 1984-ben.
363 Best michael jackson images | Énekesek, Vin diesel, Táncos idézetek
Michael Jackson – Earth Song (A Föld dala) A dal 1995-ben íródott. Michael Jackson 2009-ben hunyt el. 2019-et írunk.. Mi a helyzet a napfelkeltével? Mi a helyzet az esővel? Mi a helyzet azzal, amire azt mondtad, Megnyertük. Mi a helyzet a gyilkos mezőkkel Eljött az idő? Mi a helyzet mindazzal, ami szerinted A tiéd és az enyém. Valaha megálltál, hogy észrevedd Az összes kiontott vért? Valaha megálltál, hogy észrevedd A síró Földet, a könnyező partokat? Aah, ooh Mit tettünk a világgal? Nézd meg, mit tettünk Mi a helyzet a békével Amit egyetlen fiadnak ígértél? Mi a helyzet a virágzó mezőkkel? Eljött az idő? Mi a helyzet az álmokkal, ami szerinted A tiéd és az enyém. Valaha megálltál, hogy észrevedd A háborúban meghalt gyerekeket? Valaha megálltál, hogy észrevedd A síró Földet, a könnyező partokat? Aah, ooh Aah, ooh Valaha azt álmodtam Valaha átlestem a csillagokon túl Most nem tudom, hol vagyunk Bár tudom, messzire sodródtunk. Hahó, mi a helyzet a tegnappal? (És velünk? ) Mi a helyzet a tengerekkel?
Mi lesz a kisfiúval? (Mi lesz vele? ) Mi lesz a napjainkkal? (Mi lesz velünk? ) Mi lesz az ő boldogságukkal? (Mi lesz velünk? ) Mi lesz az emberrel? (Mi lesz velünk? ) Mi lesz a síró emberrel? (Mi lesz velünk? ) Mi lesz Ábrahámmal? (Mi lesz velünk? ) Mi lesz a halállal? Oh, oh.. A francot sem érdekel!!! fordítás: Bouvet Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. Instagram oldal: IDE kattints
363 Best michael jackson images | Énekesek, Vin diesel, Táncos idézetek
Bemutatás: Michael Joseph Jackson (1958. augusztus 29. – 2009. június 25. ) amerikai énekes, zeneszerző, táncos és üzletember. Biográfia: A Jackson család hetedik gyermeke volt. 1966-tól bátyjaival (Jackie Jackson, Tito Jackson, Jermaine Jackson, Marlon Jackson) a The Jackson 5 együttes tagja. Apjuk, Joseph Jackson volt az együttes menedzsere. Michael 1971-ben szólókarrierbe kezdett, és sikerei miatt "a pop királyának" is nevezték. 1982-es albuma, a Thriller minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma; négy másik stúdióalbuma, az Off the Wall (1979), [4] a Bad (1987), a Dangerous (1991) és a HIStory (1995)szintén a világ legjobban eladott nagylemezeinek listáján szerepel.
(What about it) What about the days (What about us) What about all their joy (What about us) What about the man (What about us) What about the crying man (What about us) What about Abraham (What about us) What about death again Do we give a damn Mi lesz a napkeltével? Mi lesz az esővel? Mi lesz azokkal a dolgokkal amiket, azt mondtad, azért kaptunk, hogy hasznunkra legyenek? Mi lesz az aknamezőkkel? Eljön az az idő, amikor már nem lesznek? Mi lesz azokkal a dolgokkal amiket, azt mondtad, az embereknek adtál? Valamikor felhagytál azzal, hogy észrevedd mindazt a vért amit eddig ontottunk? Valamikor felhagytál azzal, hogy észrevedd ezt a síró Földet, ezeket a könnytől nedves partokat? Mit tettünk a világgal, nézd mit tettünk! Mi lesz mindazzal a békével amit egyetlen fiadnak ígértél? Mi lesz a virágzó mezőkkel? Eljön az az idő, amikor már nem lesznek? Mi lesz azokkal az álmokkal amiket, azt mondtad, az embereknek adtál? Valamikor felhagytál azzal, hogy észrevedd a háborúban meghalt gyerekeket?
Michael jackson dalok
Összeállította: D. E. Fotó: IMDb
Az olvasottság nem publikus. magyar fordítás, magyar szöveg, magyarul, dalfordítás A dalt Michael Jackson mai születésnapjára időzítettem. Az Earth Song az első nagyszabású tiltakozó dal volt a populáris zene történetében, amelyik sok ember figyelmét fel tudta hívni a Föld kizsákmányolására, az értelmetlen háborúkra. Sajnos a szám mára sem vesztette el aktualitását, sőt… Ahány helyen leírták az angol szöveget, annyiféle lehetőség (nem is beszélve a magyar szövegről... ).
- Michael jackson dalok
- Michael jackson dalok magyarul
- Michael Jackson - Zeneszöveg.hu
Michael Jackson a lemez által egy csapásra a 20. század második felének egyik legismertebb popzenésze lett. Billie Jean (1982) Jackson állítólag már a dal megírásakor egészen biztos volt a sikerben. A történetét fiatal lányrajongói ihlették, akik őt és bátyjait követték a The Jackson 5-os időkben. A Motown 25: Yesterday, Today, Forever című műsorban a pop királya ennek a dalnak az előadása közben mutatta be először jellegzetes táncát, a Moonwalkot. We Are the World (1985) A Lionel Richie-vel közös, 1985-ös szerzemény feléneklése történelmi eseménynek számított, hiszen a zeneipar akkori legismertebb arcait hozta össze. Világszerte nagy sikert aratott, mindenhol a slágerlisták élén landolt, és az amerikai pop kislemezek történetének leggyorsabban eladott darabja lett, többszörös platinalemez minősítést is kapott. The Way You Make Me Feel (1987) A pop-R&B sláger előkelő helyen szerepelt a slágerlistákon a megjelenésekor, azonban igazán sikeressé a videóklipjével vált. Több, akkoriban népszerű előadót is inspiráltak a dalhoz kitalált különleges képkockák.