Amnesty International Magyarország
Az Amnesty által szervezett órákon egy más szemszögből nézhetik meg az iskolások az emberek sorsát. Az empatikus beleérzés mellett nagy hangsúlyt fektetnek az emberi jogok megismertetésére. Az Amnesty óra szerintem nagy űrt tölt be az iskolai oktatásban, hiszen a tömény tananyagból sokszor kimaradnak ezek a témák. Hálás vagyok, hogy eljöttetek és ezek az óra-magok sokakban kíváncsiságot és felelősségérzetet indítottak el. Még egyszer köszönjük az órákat, a visszajelzés a kollégák, diákok részéről pozitív, így a jövő tanévben mindenképpen ismét jelentkezni fogok. A foglalkozásvezetőknek köszönhetően a gyerekek pillanatokon belül beleélték magukat a szerepükbe, felszabadultan játszottak, gondolkodtak együtt. A játékban mindenki aktívan részt vett, véleményt formált. A foglalkozás "üzenete" eljutott a gyerekekhez, az "ellenség" fogalom, az "ellenség kép" árnyaltabbá vált, meg- változott a gondolkodásukban a közös tevékenység eredményeképpen. Szerintem az óra, amin részt vettem sokunk számára hasznos volt.
Amnesty international magyarország india
Munkánk alappillérei a kutatás, érdekvédelem, emberi jogi oktatás, kampány tevékenységek és mobilizálás; kiemelten a nemi egyenlőség, jogállam és magánszféra témákhoz kapcsolódóan. Irodánk Budapesten van, de tevékenységünk és programjaink országos kiterjesztése prioritás a szekcióinkban. 2019 januárjától Budapest mellett Pécsett és Debrecenben is immáron helyi képzők tartják az emberi jogi órákat, és 2019 februárjában szintén ebben a három városan létrejöttek a Freedom Clubok: tettrekész diákokból álló helyi aktivista csoportjaink; a következő Freedom Clubot még idén ősszel alapítjuk, Szegeden! Csapatunk 9 főállású munkatársból áll, stratégiai céljaink megvalósításában emellett többtucat igazságszerető aktivista, képző és önkéntes segít. A szervezetünk működését a 9 emberből álló elnökség felügyeli, akiket az Amnesty Magyarország tagjai az évenkénti taggyűlésen választanak meg maguk közül. Játssz a jogaiddal! A fesztiválon való részvételünk fő célja, hogy programjainkon keresztül ismertetve a Freedom Clubok –emberi jogi témákban oktatási (e. g. : mesterkurzusok szervezése) és mobilizáló programokat folytató ifjúsági csoportjaink- koncepcióját és tevékenységét, megszólítsuk azokat a fiatalokat, akik aztán szívesen vennének részt emberi jogi témákat feldolgozó programjainkon akár az ősszel alakuló szegedi Freedom Clubhoz csatlakozva, akár más emberi jogi programot látogatva.
Frissítve: 2020 Már 27. Vig Dávid, az Amnesty Magyarország igazgatója. /Kép. A civilek szerint ha a kormány ellenőrzés nélkül gyakorolhatja a hatalmat, a jogállam leépülése várhatóan felgyorsul. Hétfőn szavaz az Országgyűlés a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatról, amely lehetővé tenné, hogy a kormány érdemi ellenőrzés nélkül határozatlan ideig rendeletekkel kormányozzon – hívta fel a figyelmet rá az Amnesty International Magyarország szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. – A javaslat kontroll nélküli és határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzást tenne lehetővé Orbán Viktornak és kormányának, és gyakorlatilag korlátok nélkül tenné lehetővé számára az emberi jogok korlátozását. Nem ez a megoldás a koronavírus-járvány kezelésére – jelentette ki Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója. A civil jogvédők álláspontja szerint olyan erős garanciákra van szükség, amelyek biztosítják, hogy veszélyhelyzet idején is csak olyan intézkedések születnek, amelyek valóban szükségesek és arányosak.
Augusztus 30. Látvány elemek ugyan az, Programok: Jogállami Jenga, Amnesty Dixit, emeberi jogi bumeráng, jogállamiság óra, és facilitált vita és beszélgetés az emberi jogi dialógus eszközével: a foglalkozás egy ellentmondásos állítással kezdődik. Az első beszélő erre reflektál. A második beszélőnek össze kell foglalnia az első beszélő mondandóját majd feltenni egy kérdést azzal kapcsolatban. Az első beszélő válaszol, a második csak ezután reflektálhat akár az alapállításra, akár az első beszélő mondandójára, majd jöhet a harmadik beszélő. A foglalkozás az egymásra figyelést, a megértést erősíti. Augusztus 31. A látványelemek ugyanazok, a programok az első három nap programjai.
Mi az emberi jogi oktatás? Az Amnesty International Magyarország emberi jogi oktatási programjának célja az, hogy segítse a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat abban, hogy a világra nyitott, az emberi jogokat tisztelő generációk nőjenek fel Magyarországon. Módszertanunk változatos: interaktív játékokkal, drámapedagógiai eszközökkel ismerjük meg az emberi jogokat 45-90 perces foglalkozásokon. Az emberi jogi oktatás tudásról és hozzáállásról is szól, a célunk, hogy az egyéneket és közösségeket is felvértezzük olyan eszköztárral, hogy magukért és másokért is ki tudjanak állni. Szeretnénk, ha egyre több magyar iskolás- nak lenne egyértelmű, hogy másokért kiállni és egymást elfogadni menő! Itt mindenki hangja számít, beszélgethetünk és elmondhatod a véleményedet például a nemi szerepekről és az LMBTI emberek jogairól, a menekültekről és migránsokról, a rasszizmusról és az előítéletekről, a gyűlölet-bűncselekményekről, az emberi jogok és az Amnesty International történetéről. Az Amnesty International Magyarország oktatási programja 2014-óta érhető el országosan, azóta: gyereknek és fiatalnak tartottunk érzékenyítő foglalkozásokat.
Augusztus 28. Az első nap a fogalkozások a résztvevők bevonására lesznek kihegyezve: A szív lufi, és sárga-feketébe borult Amnesty dekor elengedhetetlen látványelemei a fesztivál jelentlétünknek. Emberi jogi bumeráng: korábbi fesztiválokon bevált "indító kérdés" mutató lappal felszerelt frizbi, amit a bevont fesztiválozó hoz vissza és válaszol meg, ezzel bekapcsolódva a beszélgetésbe. 1. 5méteres Jengánk nagy népszeruségnek örvend a fiatalok körében, a játék méreténél fogva szórakoztató, témájából adódóan pedig tanúságos: a Jenga darabokon a jogállam elemei szerepelnek, a játék közben megtárgyaljuk az egyes elemeket és hogy azok hogy vannak jelen a mi környezetünkben, majd megnézzük minek hiányában dől össze (szó szerint) a jogállam. Amnesty Dixit. Augusztus 29. A látvány elemek azonosak az előző napival. Program: A Jenga, Amnesty Dixit és emebri jogi bumeráng továbbra is bevonó eszköz és egyben foglalkozás, továbbá tartunk 1. 5 órás jogállamiság órát, melynek keretein belül a résztvevők közösen "megalkotják" saját városukat, abban az intézményeket és tereket, majd szituációs és szerepkártyák segítségével vizsgálják a jogállam gyakorlati működését a helyen.
- Anion betét
- Amnesty international magyarország usa
- Amnesty international magyarország association
- Amnesty international magyarország fund
- Amnesty international magyarország 2016
– A törvény nem adhat felhatalmazást az ellenőrzés nélküli kormányzásra sem a járvány idején, sem azután – tették hozzá. Az Amnesty úgy vélik, hogy az elmúlt tíz évben tanúi voltunk a jogállam folyamatos leépülésének Magyarországon, kezdve a független intézmények megszállásától egészen a kritikus hangok elleni hadjáratig. Meglátásuk szerint ha a kormány ellenőrzés nélkül gyakorolhatja a hatalmat, ez a folyamat várhatóan még jobban felgyorsul majd. Megjegyezték, hogy a törvényjavaslatban megfogalmazott, a rémhírterjesztés tényállását kiegészítő módosítás pedig alkalmas lehet a kormánynak nem tetsző újságok és újságírók elleni fellépésre, illetve dermesztő hatással lehet a már igencsak megtépázott magyar sajtószabadságra is. Emlékeztettek arra, hogy a törvényjavaslatot a hazai jogvédő civil szervezeteken és ellenzéki pártokon kívül az Európa Tanács, az Európai Parlament LIBE szakbizottsága, a Nemzetközi Sajtó Intézet, a Riporterek Határok Nélkül és az EBESZ is komoly kritikákkal illette.
Az Amnesty International egy több mint hétmillió embert magába tömörítő globális mozgalom, amely egy olyan világért kampányol, ahol az emberi jogok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Célunk, hogy minden ember élvezhesse az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és más nemzetközi emberi jogi nyilatkozatokban meghatározott alapvető jogokat. Küldetésünk a kutatás a globális emberi jogi helyzetről, a mobilizálás, és a súlyos emberi (polgári, politikai, szociális, kulturális és gazdasági) jogi jogsértések megelőzéséért és felszámolásáért való küzdelem. Az Amnesty Internationalt elsősorban a tagok finanszírozzák, szervezetünk emellett nyilvános adományokból tartja fenn magát. Nem kérünk és nem is fogadunk el egy ország kormányától sem anyagi támogatást annak fejében, hogy emberi jogi jogsértésekkel kapcsolatban vizsgálatokat folytassunk, illetve, hogy e jogsértések ellen kampányoljunk. Egy gazdasági érdekektől és kormányoktól független, politikailag és vallásilag semleges szervezet vagyunk. Az Amnesty International Magyarország a globális mozgalom 1990-ben alapított magyarországi szekciója.
Utána egészen máshogy láttam a kialakult helyzetet. Senkinek sem könnyű, és azzal, ahogy viszonyulunk a menekültekhez, azzal még inkább elviselhetetlenné tesszük ezt az egyébként sem kellemes helyzetet. Nem csak nekik, magunknak is. A legnagyobb baj szerintem eddig az volt, hogy bár voltak órák, vagy tájékoztatók a bevándorlásról, nem világították meg a helyzetet a menekülő családok, gyerekek szemszögéből; csak addig láttunk el, hogy nekünk miért rossz. Ez az óra pedig segített felhajtani a fátylat és egy egészen más szemszögből is megismertük a "problémát". Kérdésed van? Írj nekünk!