Menny És Pokol Trilógia Moly
Kiforrott, remek szövegek. Végtelen tréfa Az egyik kedvenc kérdésem, amit néha feltesznek nekem, az aktuális olvasmányom tartalmára szokott vonatkozni. Wallace-t olvasva is előfordult ez, ráadásul többször is, mert elég sokáig hurcoltam magammal mindenhova, meg a mérete sem zsebkönyv, könnyű kiszúrni az ember kezében. Nem nagyon tudtam, mit mondjak, mert olyan könyv ez, aminek annyira sok rétege és értelmezési tere van, hogy ember legyen a talpán, aki össze tudja foglalni néhány mondatban. Végül mindenkinek mást mondtam. Egy dolog azért közös volt a válaszaimban: az utóbbi idők egyik legjobb szövegének tartom. Luther kutyái Esterházy, Szív Ernő és a többiek után Szilasi is megírta betegségének történetét. Az ember mindig félve nyúl ezekhez a könyvekhez: elvárja az őszinteséget, de azért tart is tőle egy kicsit, mert egy fokon túl az nagyon megterhelő lehet. Úgy tűnik, ezt Szilasi is így gondolja, mert a fejezeteket rendre kis novellákkal egészíti ki, aminek köszönhetően egy komplex irodalmi alkotást kapunk, ami inkább szól Szilasiról, mint a betegségről.
Borítópornó: Jón Kalman Stefánsson – Menny és pokol-trilógia - Könyves magazin
- Menny és pokol trilógia moby dick
- MARIANN KÖNYVTÁRA: Skandináv Könyvklub - Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol- trilógia
- Gabó olvas: Menny és pokol
Az amerikai polgárháborút földolgozó színes történelmi trilógia első és második kötete – az ÉSZAK ÉS DÉL, valamint a SZERELEM ÉS HÁBORÚ – már eljutott a magyar olvasókhoz. Az első két kötet a háború kitöréséig követte nyomon a fokozódó feszültségeket, majd a polgárháború négy esztendejének hallatlan szörnyűségeit mutatta be két család: a déli, maradi, arisztokrata Mainek és az északi vasgyáros Hazardok, a haladás képviselőinek összefonódó sorsán keresztül. Az 1865 és 1877 közti bő évtizedet felölelő MENNY ÉS POKOL a háborút követő újjáépítés kínjait és örömeit ábrázolja. A békekötés és a rabszolga-fölszabadítás nem hozta magával azonnal a várva várt megbékélést. A déli vidékeket kóborló négerek bandái fosztogatják; felüti fejét a hírhedt fajüldöző szervezet, a Ku-Klux-Klan; a nyugatnak tartó telepeseket zaklató indiánok ellen a hadsereg példátlan megtorló akciókat szervez… Szörnyű veszedelmektől és előítéletektől terhes idő köszönt az egyesült ország népére. De az élet megy tovább; a politikában a radikális republikánusok a négerek egyenjogúsítása ellen elszántan küzdő déli demokratákkal viaskodnak, a mindennapok világában meg a kisember keresi a megélhetés törvényes vagy törvénytelen útját – s a Main család továbbra is szereti-gyűlöli a Hazardokat.
Egyik fő műve, a 2007 és 2011 között megjelent Menny és pokol-regénytrilógia most először olvasható magyar nyelven, Egyed Veronika fordításában. Eredeti cím: Himnaríki og helvíti Eredeti megjelenés éve: 2007 Jelenkor, Budapest, 2019 252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768829 · Fordította: Egyed Veronika