Echo Tv Megszűnése
Az alapítványi tulajdonba került gazdasági társaságok esetében számtalan, a költséghatékony és optimalizált működést lehetővé tevő változás indult meg 2019-ben – olvasható az Echo TV honlapjára felkerült közleményben.
Megszűnik az Echo TV - Portfolio.hu
Megszolgált, de most kikapcsolják a nagy Hír TV lesajnált kistestvérét - 444 GYÁSZ 2019. március 18., hétfő 16:32 Közel tizennégy év sugárzás után megszűnik az Echo TV - derült ki hétfőn délután, amikor is a csatorna állománygyűlésén bejelentették a tévé vezetői döntésüket. Nem sokkal később az Echo TV honlapjára is kikerült egy erről szóló közlemény. A lépés nem meglepő azok után, hogy február elején bejelentették a szintén kormánypárti Magyar Idők napilap megszűnését, és egyúttal a Magyar Nemzet feltámadását. Az Echo TV és a Simicska Lajos bukásával ismét kormánypárti fordulatot vett Hír TV tartalmi összehangolása már januárban elkezdődött, és csak idő kérdése volt, mikor olvasztják egybe a két csatornát. Várható volt, hogy a racionalizálásnak nem a Hír TV esik majd áldozatául. A Hír TV, mint a Magyar Nemzet, régebbi és fontosabb brand a magyar jobboldalon; és különös súlyt ad jelenlétének, hogy sikerült "visszafoglalni" azt a "jobboldalt eláruló" Simicska Lajostól és köreitől. Az Echo TV jelenleg a Közép Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdona, miután novemberben Mészáros Lőrinc megannyi lapjával és médiájával együtt felajánlotta azt a "köz" javára.
Hivatalosan is megszűnt az Echo Tv - 444
Költséghatékonysági szempontokat mérlegelve 2019. április 1-én a Hír TV-be való beolvadásával megszűnik az Echo TV - olvasható a TV honlapján. A közlemény szövege szerint a két televíziós társaság tulajdonlásában, működésében, műsorainak tematikai hasonlóságában valamint célközönségében rejlő szinergiák maximális kihasználása érdekében a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriuma az egybeolvadás mellett döntö ECHO HUNGÁRIA TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zártkörű... Kedves Olvasónk! Az Ön által keresett cikk a hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Cikkarchívum előfizetés 1 543 Ft / hónap teljes cikkarchívum Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
- Össszeolvad az Echo Tv és a Hír Tv, az egyik megszűnik
- Megszűnik az Echo TV | Világgazdaság
- Legszebb 15 tavaszi köröm minták 2019 (körömtrend) - Csajok oldala
- Pál gyöngyi pszichológus