Sekiro Magyar Felirat
A Dark Souls trilógia mára alapmű lett, PlayStation 4-en a Bloodborne is nagyon népszerű. És most készül a stúdió legújabb üdvöskéje, a Sekiro: Shadows Die Twice. Nekem pedig volt szerencsém tenni vele egy kört a gamescomon... A sztoriról egyelőre nem sok részlet ismert, de az biztos, hogy a középkori Japán fantáziavilágába csöppenünk benne. Hősünk egyrészt a korszakra jellemző fegyverzet mellett egy speciális karral is rendelkezik, amelyre különböző felszereléseket lehet majd aggatni. A gamescomon egy kilőhető kampó volt rajta, amellyel Pókembert megszégyenítő módon tudtam lengeni a faágak vagy az épületekről kiálló elemek között. A játékmenetbe annak nehézségi szintje miatt csak szűkösen tudtam belekóstolni, de ebben közrejátszik, hogy én bizony nem tartozom a hardcore Dark Souls játékosok közé. Ennek megfelelően a próbakör első harmada ugyanazon a nagyjából 100 m 2 -es területen zajlott, ugyanazon 4-5 ellenféllel szemben. Míg a kisebbeket könnyen be tudtam cserkészni és hátulról egy mozdulattal kivégezni, addig a szamuráj, az első komolyabb ellenfél mindig könnyedén felaprított.
Sg.hu - Ezek voltak 2019 legjobb videojátékai
A Ghost of Tsushimához hasonlóan a Sekiro esetében is odafigyelnek az autentikusságra. Mikor az E3-on láthattuk a Ghost of Tsushima lenyűgöző demóját japánul is, akkor a Sucker Punch csapata azt is megerősítette, hogy a még teljesebb élmény érdekében választhatjuk majd a japán szinkront is, amihez angol feliratot is beállíthatunk. Nem lesz ez másképpen egy másik szamurájos cím, a From Software újdonságának esetében sem. A Dark Souls széria készítői a Tokyo Game Show 2018 alkalmával már megmutatták a Sekiro: Shadows Die Twice új trailerét, de további információkkal is szolgáltak. A játék egyik munkatársa, Bob Simpson a Twitteren nyugtatott meg egy felhasználót, aki arról érdeklődött, hogy a Sekiro megjelenik-e Európában is japán szinkronnal és angol felirattal. Simpson pozitív választ adott, miszerint a tervük az, hogy a japán audio minden verzióban választható legyen. The plan is to have JP audio as an option in every version. — Bob Simpson (@bobiodon) 2018. szeptember 10. A Sekiro. Shadows Die Twice 2019. március 22-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, mikrotranzakciók nélkül.
- Született fészekrakó ingatlan iroda
- 15 pici konyha, 15 zseniális ötlet - Barkácsblog
- Sekiro magyar felirat x
- Sekiro magyar felirat 7
- A megcsalás nem csak a megcsalt félnek fáj!
- Magyar
- Sekiro magyar felirat bank
- Habi berettyóújfalu nyitvatartás lyrics
- Németjuhász kölyök 2 hotes et gîtes
- Felirat
A From Software sajátosságait büszkén magán viselő alkotásról van szó, melyben a kimagasló nehézségi szint, a különleges háttér, valamint a rendkívül izgalmas, mozgalmas és sok lehetőséggel kecsegtető harcrendszer valóban az év egyik legjobb, de mindenképpen legkülönlegesebb akciójátékává tette a végeredményt. Mindenképpen dobogós helyet érdemel! Operencia: The Stolen Sun Bár szinte biztosak vagyunk abban, hogy a külföldi játékmagazinokban még csak meg sem közelíti az év legjobbjait összefoglaló listákat a magyar fejlesztésű Operencia: The Stolen Sun, mi azonban még így, az esztendő végén is olyan sok kellemes emléket ápolunk róla, hogy képtelenek voltunk feledni. Nem volt ugyan korszakalkotó mű, nem reformálta meg a körökre osztott szerepjátékos harcrendszert, sőt még csak kimagaslóan szépnek sem nevezhetnénk, de olyan sok magyar motívumot csempésztek bele a készítők hazánk hiedelemvilágából, hogy már csak ezek miatt is emlegetjük majd néhány évig. Pozitívum ráadásul, hogy a játékba időközben bekerült a magyar felirat is, amit a megjelenéskor igencsak hiányoltunk!
The Division 2 Talán nem okozott akkora felbolydulást, mint sokan várták, de ettől még a The Division 2 egy remekül összerakott akciójáték lett a 2019-es felhozatalban. Olyannyira, hogy a többjátékosos élményre fókuszáló, erős történeti háttérrel, valamint összetett craft- és fejlődési rendszerrel ellátott alkotások között abszolút az élmezőnyben a helye, hiszen minden tekintetben képes volt továbblépni a Ubisoft az első rész hibáin és hiányosságain. Mivel a boltok polcain nem pont úgy teljesített, ahogyan azt a franciák elvárták, ezért egyelőre nem tudni még, hogy milyen irányban folytatódhat tovább a sorozat, de a második rész nélkül garantáltan üresebb lett volna az idei esztendő. A Plague Tale: Innocence Számunkra 2019 egyik legnagyobb meglepetése az A Plague Tale: Innocence volt! Nem véletlenül, hiszen a készítők nemcsak varázslatos atmoszférát és látványos megjelenést tudtak varázsolni hozzá – azokat az őszi erdőket még mindig nem tudjuk feledni –, hanem az egészet olyan játékelemekkel, megoldásokkal, nem mellesleg pedig érzelmekben gazdag történettel dobták fel, hogy az meg is hozta a sikert az Asobo Studio munkatársainak.
Ti örültök a japán szinkronnak?
Sekiro magyar felirat online
Légy kiemelkedően tehetséges shinobi – a "félkarú farkas" – majd miután legyőzött egy aljas Ashina szamuráj, nyerj új életet, hogy betölthesd sorsodat, visszaszerezhesd mesteredet, és bosszút állhass az ellenségen, bármi áron. Fedezd fel a Japán vérfagylaló Sengoku korszaka által ihletett gyönyörű helyszíneket, és használd ki minden eszközödet a titkos területek, új tárgyak, opcionális szereplő-interakciók és rejtett ellenségek megtalálásához. Ismerd ki az ellenséget Sötét, természetfeletti erők formálják Sekiro látomását Japán viharos Sengoku korszakáról – míg képzett kardforgatók és íjászok szállják meg Ashina földjeit, még nagyobb, ismeretlen veszélyek leselkednek a vidékre. Merülj el az illúziójában. Látod a haragot a szemében? Keresd meg az odút a völgy mélyén. Akcióra szomjazol? Neked ajánlott Assassin's Creed Odyssey Megjelenési dátum: Már kapható Marvel's Spider-Man Red Dead Redemption 2 The Last of Us Part II Megjelenési dátum: Már kapható
Játékadatok Térj vissza a halálból, és állj bosszút azokon, akik ártottak neked Lépj be egy sötét és brutális új játékélménybe a Bloodborne és a Dark Souls sorozat alkotóitól. A Sekiro: Shadows Die Twice egy intenzív, külső nézetű akció-kaland, amely a 14. századi Japán vérzivataros világában játszódik. A halál torkából visszahozott, megszégyenített harcos szerepében küldetésed, hogy megmentsd mesteredet, és bosszút állj ősellenségeden. Fedezz fel egy hatalmas, összefüggő világot, szállj szembe komoly ellenfelekkel rettenetes párbajokban. Szabadítsd el halálos végtagfegyverek és félelmetes nindzsaképességek arzenálját ellenségeiddel szemben, kombináld a lopakodást és a vertikális lehetőségeket, hogy az árnyak közül oszthass halált. 1080p 1 Players PS4 Pro Enhanced Vibration Function Legfontosabb jellemzők Ismerd meg a kardforgatás titkait, egészítsd ki és finomítsd harcmodorodat művégtagokkal. Kombináld képességeidet lopakodással és csáklyával közlekedve, hogy a legkeményebb ellenfeleket is leküzdhesd.
Aztán jött a tipp, hogy valójában meg is kerülhetem és mehetek tovább – halleluja! Hogy aztán az ajtó mögött egy négy méteres, fogságban szelídített hegyi trollba fussak... Szóval a Sekiro pontosan azt a vért izzasztó nehézséget és türelmet próbára tevő játékmenetet kínálja, amire a stúdió rajongói számítanak. Mindezt ezúttal távol-keleti környezetbe ültetve, kimondottan pofás grafikával. Az alapokon a demo alapján nem változtatnak a készítők, csupán továbbcsiszolják, és kiegészítetik itt-ott. Ugyanúgy egy nyílt világban barangolhatunk, arra mehetünk, amerre csak szeretnénk, de sosem tudhatjuk, hogy a következő sarkon ki vagy mi fog minket könyörtelenül lemészárolni. Idővel és főleg kitartással bele lehet rázódni, és ha elkapjuk a ritmust, vidáman szeletelhetjük benne az ellent. De garantált, hogy ők is ugyanilyen vidáman fognak szeletelni minket. A Sekiro: Shadows Die Twice nagyon ígéretes, kétségtelenül a gamescomos próbaköreim legnehezebbike volt. De nem is számítottam másra. A teszt során néha azért óvatosan körbesandítottam, hogy nem én vagyok-e menthetetlenül béna, de mindig megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy az előttem lévőn kívül 4-5 gépen virít a "You Died! "
Előzetes Lehet, hogy az árnyékok kétszer halnak, de nekem nagyjából húszszor sikerült a gamescomos próbakör alatt... 2018. 08. 27. 10:55 | szerző: GeryG | Előzetes A From Software stúdió neve mára egybeforrt a Dark Souls trilógiával és a Bloodborne játékkal. És általuk ugyanígy egybeforrt a brutálisan, már-már a sírógörcs kerülget szinten nehéz játékmenettel is. Bizony, a stúdió új szintre emelte a "trial and error" fogalmát, ugyanis játékaikban a legelső, legalapabb, leggyengébb és legnevetségesebb szörny is pontosan olyan játszi könnyedséggel lapátol át minket a túlvilágra, mint ahogyan vélhetően a valóságban is tenné. Szóval, míg nekik egyetlen mozdulat is elég a győzelemhez, addig nekünk mindig, minden körülmények között a topon kell lennünk, koncentrációnk egyetlen pillanatra sem lankadhat. De persze lankad, mi pedig meghalunk, és mindent kezdhetünk elölről. Elsőre ez a túltolt kihívás elrettentőnek tűnhet, ám a From Software játékait mégis milliók istenítik – pontosan e tulajdonságai miatt.
Subnautica: Below Zero Ugyan nem voltak tele a címlapok és a híradások sem a Subnautica: Below Zero nevével, de aki kipróbálta és alaposabban elmélyedt benne, az garantáltan annyira megszerette, mint mi. Nem véletlenül merjük kikiáltani 2019 egyik legjobbjának, hiszen a búvárkodós túlélőkaland olyan élményeket tudott adni nekünk, amihez foghatót korábban csak az eredeti Subnautica tudott biztosítani. A látványos megjelenés, a hihetetlenül aprólékosan kidolgozott idegen ökoszisztéma, a folyamatos gyűjtögetésre és fejlődésre felépülő játékmenet, az állandó felfedezés élménye mind-mind magas minőségben tárulnak elénk. Az alkotás ráadásul a megjelenése óta csak még jobb lett, így bármikor elővehető, miközben több 100 órányi játékidőt is kihozhatunk belőle, ha elkap a hangulata! Sekiro: Shadows Die Twice A Dark Souls alkotóinak legújabb alkotását több helyen is az Év játéka díjra jelölték, valahol pedig a jelölést tényleges elismerésre tudta váltani, méghozzá nem véletlenül, hiszen a Sekiro: Shadows Die Twice nálunk is nagyon jól vizsgázott.