F1 2015 Német Nagydíj
Egy kör a monacói pályán: Esélylatolgató A barcelonai pályán a Mercedes toronymagasan verte a Ferrarit, amelynek nyakára kezd megérkezni a Williams, így a fejlesztési verseny egy nagyon fontos szakaszában érkeztünk, véleményünk szerint érdemes kivárni azt, hogy a fejlesztésekkel, melyekkel előrukkol a három élcsapat, mennyire válnak be egymással szemben. Talán a Mercedes győzelmére van a legtöbb esély, de a szűk utcai pályán könnyen megeshet, hogy a stuttgarti csapat pilótáinak lesz mit néznie a visszapillantó tükörben. Az élbolyban inkább a Ferrari - Williams csatára van több esély. Pontszerzési reményekkel vághat neki a 78 körös viadalnak a Lotus, a Red Bull és a Toro Rosso, sőt, ha nem merülnek fel műszaki hibák, akkor még a McLaren-Honda is labdába rúghat. Most azonban érdemes kitérni a Mercedesen belüli helyzetre. Nico Rosberg Spanyolországban igencsak magas fölénnyel szerezte meg idei első győzelmét, ezzel pedig visszaszállt a világbajnoki küzdelembe. Monacóban pedig jól megy a német, az előző két évben simán nyerte meg a Monacói Nagydíjat, ráadásul Hamilton mérlege sem rossz a hercegségben az esős körülmények közt aratott győzelmével 2008-ban.
F1 2015 német nagydíj list
- Milyen ssd t vegyek 2018
- F1 2015 német nagydíj sport
- Német Nagydíj eredmények, Forma 1 - Eredmenyek
- Lehull a lepel! Így tartja magát formában Jennifer Lopez - GLAMOUR
- F1 2015 német nagydíj release
- Székesfehérvár sóstó térkép
- Árukereső.hu - Árak és termékek összehasonlítása online boltok teljes kínálatából
- F1 - ELŐZETES: 2015 MONACÓI NAGYDÍJ - BRAKING NEWS MOTORSPORT
- ÉrzésTérkép - a kreativitás hihetetlen eszköze | ERŐmerítő
- F1 2015 német nagydíj winners
- F1 2015 német nagydíj magyarul
F1 2015 német nagydíj winners
Csatlakozz hozzánk Facebook-on!!! Üdvözöllek a fórumon! Ahhoz, hogy hozzá tudjál szólni a témákhoz, regisztrálni kell ITT, ez 1percbe telik, és nincs aktiváló e-mail. Téma: F1 A Német Nagydíj számokban (Megtekintve 765 alkalommal) 0 Felhasználó és 1 vendég van a témában 2014. Július 22, 15:51 Válasz #1 F1 A Német Nagydíj számokban Nico Rosberg úgy érkezett meg hazai nagydíjára, hogy otthoni pályán eddig még sosem állt dobogón a királykategóriában, majd vasárnap idei negyedik futamgy? zelmével távozott. Csapattársa, Lewis Hamilton a 20. helyr? l rajtolva egészen a dobogó legalsó fokáig menetelt, a williamses Valtteri Bottas pedig zsinórban harmadjára pezsg? zhetett. Kevésbé örömteli mérföldk? höz érkezett a Sauber, illetve Adrian Sutil? [... ] B? vebben! Source: F1 A Német Nagydíj számokban Naplózva Nincsenek hozzászólások ebben a témában. Szeretnél Te az első lenni?
Devote: A pálya vonalvezetésének legelső kanyarja. Ez egy borzasztó nehéz, szinte derékszögű kanyar. Itt nagyon fontos, eltalálni pontosan a kanyar bemeneti és kimeneti csúcspontját, különben könnyen lehet ütközni a fallal. Forma-1-es rajtoknál itt vigyázni kell, ugyanis szinte már baleseti gócpontnak számít. 6. kanyar, Grand Hotel Hairpin: A Forma-1-es Világbajnokság leglassabb kanyarja, a pilóták itt körülbelül 45 km/órás sebességgel haladnak. Egy remek előzési pont tud lenni, ha az illető ésszel tud előzni, különben újabb olyan rész a pályán, ahol könnyű balesetet okozni. 9. kanyar, Tunnel: A monte carló-i pálya egyik legkülönlegesebb része az alagút, itt a pilóták gazdagon 250 km/óra fölötti sebességgel suhannak. A pálya egyik legveszélyesebb szakasza is egyébként, mint az alagútban, mint az utána lévő szakaszon. Az alagútban nagyon ügyelni kell arra, hogy a versenyző ne csússzon le az ideális ívről, ellenkező esetben könnyű felkenődni a falra. 10-11. kanyar, Nouvelle Chicane: Az egyik legnehezebb féktávval az alagút utáni sikán bejáratánál találkozhatunk, hiszen a bő 250 km/órás sebességről kb.
Ezúton minden kedves Olvasónknak jó szurkolást és kellemes szórakozást kíván a Braking News F1 csapata! Fotó:, Kováts Olivér Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
F1 2015 német nagydíj winner
Az előttünk álló hétvégén 63. alkalommal rendezik meg a Forma-1-es Német Nagydíjat. A Hockenheimring 36. alkalommal látja vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét. Jelen cikkünkben összeszedtünk minden olyan információt, amit érdemes tudni a 2018-as F1-es szezon 11. versenyhétvégéje előtt. A versenypálya: Pálya hossza: 4574 méter Versenykörök száma: 67 Versenytáv: 306, 458 km Kanyarok száma: 17 (6 balos, 11 jobbos) A pole távolsága az 1-es kanyartól: 190 méter Pole pozíció oldala: Bal Bokszutca hossza sebességkorlátozás mellett: 306, 1 méter Bokszutcán való áthajtás 80 km/h-val: 13. 774 mp Sebességváltások körönként: 48 Üzemanyag-fogyasztás: Közepes Végsebesség: kb. 339 km/h DRS-zónák: 1-es és 2-es kanyarok között, 4-es és 6-os kanyarok között, 17-es és 1-es kanyarok között Versenyben futott körrekord: 1:13, 780 (Räikkönen, 2004. ) Abszolút körrekord: 1:13, 306 (M. Schumacher, 2004. ) Elérhető gumikeverékek: Ultralágy, lágy, közepes A csapatok gumiválasztásai a hétvégére: Forrás: Pirelli 2006-os eredmények: FP1: 1:15, 517 (Rosberg) FP2: 1:15, 614 (Rosberg) FP3: 1:15, 738 (Rosberg) Q1: 1:15, 243 (Hamilton) Q2: 1:14, 748 (Hamilton) Q3: 1:14, 363 (Rosberg) FP1 és Q3 közti különbség: -1, 154 mp Q1 és Q3 közti különbség: -0, 880 mp Dobogó: 1.
F1 2015. március 20. péntek, 18:46 // 2015-03-20 18:46:00 Hosszú hónapok bizonytalansága és a labda ide-oda pattogtatása után az FIA most véget vetett a Német Nagydíj sorsát érintő találgatásoknak: idén elmarad a futam, 19 helyszínből áll a naptár. Ritkán fordul elő, hogy a szezon megkezdése után kerüljön ki egy futam a versenynaptárból, most viszont pontosan ez történt. Idén a Nürburgring lett volna sorban a rendezéssel, de a pálya új tulajdonosai anyagi nehézségek miatt nem tudtak megállapodni Bernie Ecclestone-nal, miközben a beugrásra esélyesnek tartott Hockenheimnél azzal védekeztek, hogy a július közepéig hátralévő idő kevés lenne ahhoz, hogy kellően felkészüljenek és eladják a jegyeket. Miután e hét során mindkét helyszínről érkezett egy újabb megerősítés azt illetően, hogy nem tudják fogadni idén az F1-es mezőnyt, az FIA most hivatalosan is bejelentette, hogy az eredetileg 20 futamosra tervezett szezon 19 állomásból fog állni. "A Német Nagydíjat törölték, mivel a kereskedelmi jogok tulajdonosa és a promóter nem tudtak megegyezni" - áll a tömör, de annál sokatmondóbb közleményben.
Az utolsó percekre még jutott némi izgalom, Bottas mérte el a féktávot és állt meg nem messze a faltól. A finn azonban probléma nélkül visszatért a garázsba, miután a kavicságyon visszaevickélt a pályára. Ricciardo eközben egy megforgást mutatott be, ám az ausztrál valahogy a nyomvonalon maradt. Folytatás 15 órakor a második szabadedzéssel. NÉMET NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE 1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:14. 013 átlag: 222. 479 km/ó 21 kör 2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:14. 268 0. 255 mp h. 25 3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:14. 315 0. 302 32 4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:14. 330 0. 317 28 5. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:14. 660 0. 647 28 6. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:14. 813 0. 800 23 7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:15. 062 1. 049 30 8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:15. 074 1. 061 30 9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:15. 191 1. 178 26 10. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:15. 567 1. 554 23 11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:15.