Pécsi Egyetemi Napok 2019
- Pécsi egyetemi napok 2009 relatif
- Pécsi egyetemi napok 2010 relatif
- Pécsi egyetemi napok 2019 schedule
A Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának, egyben a város legnagyobb kulturális és szórakoztató rendezvénysorozata, mely minden év április végén kerül megrendezésre. Az eseménynek évek óta a Zsolnay Kulturális Negyed ad otthont, hogy megmutassa országnak-világnak, milyen is pécsi egyetemistának lenni.
Pécsi egyetemi napok 2009 relatif
Pécsi Egyetemi Napok (PEN) A Pécsi Egyetemi Napok – közismert becenevén PEN – 3 napja alatt 5 színpadon, közel 100 zenekar és DJ lép fel, köztük a legnépszerűbb hazai előadók, mintegy 25 pécsi és több külföldi produkció is. A 2017-ben, alapításának 650 éves jubileumát ünneplő Pécsi Tudományegyetem legnagyobb kulturális és szórakoztató rendezvénysorozata minden évben három napra újra felkel álmából, hogy megmutassa országnak-világnak, milyen is pécsi egyetemistának lenni. A Egyetemi Hallgató Önkormányzat 2017-ben a Pécsi Egyetemi Napok részeként, annak nulladik napján a PTE Hangja tehetségkutatóját első alkalommal, de tradicionális reményekkel szervezi meg és indítja útjára, mint legnagyobb kulturális, hiánypótló rendezvénysorozatát. A tavalyi évben a jelentkezett 48 versenyző először az előválogatón adott számot a tudásáról, a döntőbe 12-en jutottak be, amelyben 4 külföldi hallgatónk is szerepel, amely méltán reprezentálja egyetemünk nemzetköziesedését. 2019-ban új stílussal és helyszínnel rukkolt elő a PTE.
Pécsi egyetemi napok 2010 relatif
Ebben az évben a nagyszerű egyetemi fesztiválnak már az Expo- Center adott otthont. A rendezvényközpont kültéri részén egy óriási, moder fénytechnikával felszerelt színpadot állítottak fel a szervezők, a közönség a szabad ég alatt tombolhatta végig a pécsi és a magyarországi népszerűségnek örvendő zenekarok koncertjeit. Az Expo belső termeiben, kiváló hangosítással szóltak a hazai és nemzetközi előadók modern és hagyományos slágerei. A rendezvény helyszíne: Expo Center (Pécs, Megyeri út 72. ) 2017-es PEN programlista Facebook oldal A rendezvényre online is lehet elővételes, early bird jegyeket vásárolni, ehhez a PEN Facebook oldalát érdemes figyelni. PTE hallgatóknak a belépőjegy olcsóbb. Kari rendezvények Gyógyszerésztudományi Kar rendezvényei Medikusok egy napja Tudomány és Szakma Sportélet Hallgatói Arcok Hallgatói Szervezetek Egyetemi rendezvények Események A hónap eseményei 2020 július H K Sz Cs P V 29 30 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 31 júl 23 Pont Ott Party 2020 - felvételi ponthatárok kihírdetése részletek »
Pécsi egyetemi napok 2019 schedule
- Boruto naruto next generations 8 rész
- Pécsi egyetemi napok 2019 3
- Pécsi egyetemi napok 2019 schedule
- Pécsi egyetemi napok 2019 online
- Pécsi egyetemi napok 2019 date
🇭🇺 Az előző posztban leírtuk a szitut részletesen, de mivel ezekben a percekben nyitnánk a PEN 2020 kapuját, ezért most küldünk nektek egy szívecskét csak úgy… Jövőre tali! 🤜 🤛 ❤ 🇬🇧 In our previous post we explained the situation in detail, but since we would be opening the doors of PEN 2020 now, we would like to send you a heart, just because... We will see you all next year! ❤