Samsung Galaxy A3 Teszt 2016
A telefon felső része üres (illetve nem teljesen azért, egy mikrofon került ide is), a fülhallgató kimenetet és a microUSB csatlakozót is az alsó fertályon találjuk. A bekapcsoló gomb és a hangerőszabályzók elhelyezkedése a Samsungnál ismerős sémát követi (azaz előbbi jobb oldalt, utóbbi bal oldalalt helyezkedik el), viszont a csatlakozók/ajtócskák sorának ezzel még nincsen vége, mivel az unibody kialakítás miatt a micro-SIM-et és a microSD-kártyát is tálcás megoldással tudjuk behelyezni. A hátlapon a szokásos elemek találhatók – kamera, LED-es villanó és hangszóró –, de nem feltétlenül a megszokott elrendezésben, hiszen a hangszóró és a kamera objektívével került egy magasságba. A külsőre összességében egyetlen szavunk sem lehet, ha a Samsung a jövőben ragaszkodik ehhez az irányhoz, akkor gyanítjuk, hogy sok felhasználót fog tudni szerezni pusztán azzal, ahogyan készülékei kinéznek.
Samsung galaxy a3 teszt 2015 cpanel
899 Ft-ért lehet megvásárolni, míg az A5-öt kicsit borsosabb 129. 899 Ft-ért tehetjük zsebre. Szerintem egyébként a Samsung egész jól eltalálta az árazást, hiszen felső-középkategóriás készülékekről beszélünk mindkét esetben és az árak is ezt tükrözik.
A prémium anyagválasztás ellenére a mobilról azért lejön, hogy Samsung, hiszen a kijelző feletti és alatti rész kialakítása is egyértelműen a koreai gyártóra jellemző. Fent a hangszóró rácsa, az érzékelőké s az előlapi kamera kaptak helyet (visszajelző LED nincsen), lent pedig a márka védjegyévé vált gombsor: érintős feladatválót, fizikai Home gomb és érintős vissza gombok követik egymást szépen sorban. Persze minden mobilra, igaz, hogy a kijelző foglalja el a legnagyobb helyet, a Samsung Galaxy A3 esetében azonban talán nem annyira nagy a panel, mint általában szokás: ezért legfőképpen a nem túl vékony oldalsó keretet okolhatjuk. A telefon sarka lekerekítettek, de ezt leszámítva a formavilág az egyenes vonalakra épül. Fémből nemcsak az oldallap készült, hanem a hátlap is, ami bőven elég ahhoz, hogy a külső megítélése – a korábbi Samsung mobilokhoz képest – kategóriákat javuljon. A Samsung színre fújta a "lökhárítót", viszont az előlap illetve hátlap felé eső oldalaknál a 45 fokban lecsapott rész maradt fényes.
Por- és vízálló IP-védelemmel, illetve a Galaxy S7 kicsinyített küllemével tér vissza a kompakt A3 az idei évben. Az üzemidő rendkívül meggyőző, a magas kezdőár és a visszafogott belső azonban változatlan maradt. Hirdetés Bevezető Kisebb csapatszintű értekezlet jött össze annak megvitatására, hogy a Samsung Galaxy A-szériáját tulajdonképpen milyen kategóriajelzővel illessük. Az A5 -től fölfele ugyanis az áruk nem egyszer belecsúszik a hazai pénztárcához mért felső árkategóriába, persze gyönyörű küllemükkel, makulátlan összeszerelésükkel, gyors ujjlenyomat-olvasójukkal, jófajta kameráikkal és számos Samsung szolgáltatásukkal a drágább Galaxyk juthatnak az ember eszébe. A lóerő számot a gyártó azonban látványosan igyekszik visszafogni, hogy véletlenül se gondolja senki: a Samsung legjobb mobiljai ezek, hiszen ha az A-széria nem is olcsó, még mindig tekintélyes egy S7 edge felára. 2017-ben is az egykezes használat egyik bajnoka a Galaxy A3 [+] A lenyűgöző kialakítású, ám középkategóriás hardverű szériának végeredményben a prémium jelző áll a legjobban, és elég csak a 2017-es modelleket megpillantani, esetleg megtapogatni, hogy a jelzőt ne kelljen megmagyarázni.
Van mód természetesen panoráma készítésére is, van HDR és Éjszakai mód is – ez utóbbi segíthet kicsit javítani a fényszegény körülmények között készült alkotások minőségét. Fenti módokon túl (ahogy azt már a Samsungtól megszokhattuk) letölthető még néhány plusz is, amikkel pl. animált gif, hátsó kamerás selfie vagy hangos kép is készülhet. Az automatikus fókusz kicsit lehetne talán gyorsabb, illetve néha előfordult, hogy abszolút nem arra fókuszált amire logikus lett volna, ilyenkor egyszerűbb manuálisan belenyúlni – még jobb lenne, ha erre sem lenne szükség. Ha viszont süt a nap szép képek fognak kipotyogni az A3-asból, szóval nagy általánosságban nézve nem rossz a kamera teljesítménye. Minden készülék az árához mérten jó vagy rossz. Az A3 2016-os kiadása még viszonylag friss darab, emiatt az ára is relatív magasnak mondható, 90 ezer forintért juthatunk hozzá függetlenül a nagyobb üzletekben (kisebb GSM boltokban megtalálható lehet már 70. 000 környékén is, de én személy szerint azokkal nem számolok).
- Samsung a3 teszt
- Teszt: Samsung Galaxy A3 2016 – optikai tuning - technokrata | technokrata
- Samsung galaxy a3 2016 teszt
- Debrecen eladó ház
- Samsung galaxy a3 teszt 2014 edition
- Az élet fája (The Tree of Life) - indavideo.hu
- Mochtoys Kerti ház árusító stand - Kerti játszóház: árak, összehasonlítás - Olcsóbbat.hu
- Vákuumos mitesszer eltávolító vélemények
- PC Benchmark | Tesztelje a számítógép teljesítményét, és hasonlítsa össze a PC Speed barátokkal
- Győzike show indavideo
- Samsung galaxy a3 teszt 2016
Mobil tesztek Már vagy fél éve használom az A300FU Galaxy A3-asomat, így nem meglepő módon nekem szóltak a szerkesztőségben, hogy le kéne csekkolni az új modellt, hogy miben is változott. Így is tettem, így egy hétig használtam a Samsung legújabb telefonját. Megjelent: 2016. február 17. szerda Az előd, "sima" A3-as (amelyről tesztünk ide kattintva olvasható) ugyanis a kedvenc telefonommá vált már tavaly: másodkézből, garanciálisan, karcmentesen 40. 000 Ft-ért az általam valaha látott legkompaktabb készülék: nagyon könnyű, nem péklapát, gyönyörű a kijelzője és az aksija is két napot bírja a legutóbbi frissítés óta. iPhone-osodás Míg az általam mai napig használt A3-as – annak is az FU, tehát a 1, 5 GB RAM-mal rendelkező és LTE-s verziója – alapvetően az iPhone 5S vonalait hordozza magán, addig az új, 2016-os modell már egyértelműen az iPhone 6-os vonalvezetését hozza: le van kerekítve minden, nagyobb is kicsit a ház, nehezebb is, alapvetően minőségibb benyomást kelt. A kijelző is megváltozott: az előd, 540 x 960 pixeles felbontású megjelenítőjét 1280 x 720 pixelesre cserélték.