Jobbik Hodmezovasarhely Hu
A Jobbik szerint Hódmezővásárhely csak "az orbáni kétharmad kegyelméből" működik, a fideszes Lázár János pedig éppen "a süllyedő hajót igyekszik elhagyni". Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében - utalva a jövő vasárnapi időközi polgármester-választásra - azt írta: "a lázári gépezet szócsövei szerint" ha a jövőben Hódmezővásárhely nem lesz fideszes vezetésű, csak csőd és káosz várhat rá, azaz Esztergom sorsára fog jutni. "Ironikus és szánalmas ez a próbálkozás", hiszen az Állami Számvevőszék legutóbbi vizsgálatának megállapítása szerint Hódmezővásárhelynek már régen csődöt kellett volna jelentenie - közölte az ellenzéki politikus, aki szerint a Csongrád megyei város csak "az orbáni kétharmad kegyelméből" működik. Hegedűs Lorántné úgy véli, a várost eddig vezető Lázár János "éppen a süllyedő hajót igyekszik elhagyni, hogy aztán a veszély várva várt elmúltával mint lehetséges megmentő bukkanhasson fel ismét a fedélzeten". Hódmezővásárhelyen jövő vasárnap, szeptember 2-án azért tartanak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító fideszes Lázár János június 2-tól a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.
Jobbik hodmezovasarhely hui
Hangsúlyozta, a csapat személyi összetételének kiválasztásánál arra törekedtek, hogy olyanokból álljon, akik kellő alázatot tanúsítva szolgálták a várost, munkájukkal pedig az itt élők érdekeit képviselték, szakmai tudásuk javát adva. Hozzátette, döntésüknek kettős üzenete van, egyrészről szerették volna demonstrálni, hogy nem a pozícióknak van jelentősége, hanem a közösségért végzendő csapatmunkának. Másrészről gesztusértékű is, hiszen a polgármester-jelöltséggel meg kívánták köszönni Molnár Lászlóné elmúlt négy éves munkáját - mondta Dombi Kis László, aki a későbbiekben is (választókerületi jelöltsége és esetleges megválasztása mellett) a csapat koordinátoraként vesz részt a helyi Jobbik tevékenységében. A 10 jelölt közül szinte valamennyien ismert személyiségek, vagy vállakozásaik által, vagy a város kulturális életében, vagy a közéletében jelenleg, vagy régebben betöltött szerepük miatt. A sajtótájékoztatón, a rövid bemutatkozásuk során, mindegyikük célja a város jelenlegi állapotának javítása.
Gyurcsány Ferenc szerint a hódmezővásárhelyi választás tanulsága, hogy koordinálni kell az LMP-vel is. A Jobbikkal való együttműködést Gyurcsány az elmúlt 8 év legösszetettebb és legbonyolultabb dilemmának tartja. Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni. A hódmezővásárhelyi választás után újratárgyalná a DK a koordinációt, ezért közös tárgyalást kezdeményez az LMP-vel és az MSZP-vel – jelentette be a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc szerint a vasárnapi eredményt két mondatban össze lehet foglalni: Ha a Fidesz nem látja, hogy az ország nagyobbik része torkig van vele, akkor vak. Ha a demokratikus ellenzék nem hallja, hogy az egyéni körzetekben nincs helye a demokratikus ellenzéken belüli bármilyen versengésnek, akkor süket.
- Itthon: Jobbik: Hódmezővásárhely már régen csődbe ment | hvg.hu
- Jobbik
- Jelmez kellékek - XIII. kerület, Budapest
- A Kós Károly Művészeti Szakközépiskola honlapja
- KÉRD ÉS MEGADATIK 2 - ESTHER ÉS JERRY HICKS
- Ladyvita hüvelykúp 10*2g - Grape Vital - Intim higiénia - Tudatos Háztartás - Ökokuckó webáruház
- Angol oktatás 11.kerület
- Kristó Gabriella - Imre, hódmezővásárhely, jobbik, kampány - Videa
- Hódmezővásárhely - Kovács Sándor a Jobbik polgármester-jelöltje
- A Mazsihisz elhatárolódott a Jobbik-párti hódmezővásárhelyi rabbitól - PestiSrácok
- Windows 10 teljesítménynövelés
- Jobbik hungary
Hódmezővásárhelyen is van "migrációs" probléma | Jobbik.hu
Az legalábbis biztos, hogy a baloldal előtt csapdák vannak. Bár a Kubatov-adatbázis Hódmezővásárhelyen is jól teljesített – már amennyiben azt vesszük, hogy több szavazatot kapott a Fidesz, mint 2014-ben –, de ha országos szintre lépünk, akkor ez már nem elegendő a kormánypártnak ahhoz, hogy elkerülje a meglepetéseket. A mérlegelő, bizonytalan szavazót "eltaláni" a Soros-kampány irracionalitásával nem lehet. Mondhatjuk úgy is: a Fidesz-KDNP-nek a sorosozástól már nem lesz újabb szavazója. Annyi bizonyos, hogy a meglévő Fidesz–KDNP-tábor mérete nem alkalmas arra, hogy a csendes, elégedetlen, még nem aktív sokaság (ami, ha elindul, úgy van ereje és iránya) hirtelen aktivitását ki tudja egyensúlyozni úgy, hogy a mandátummeglepetések elkerülhetők legyenek. Főként úgy, hogy a közvélemény-kutatások többsége kormányváltás igényéről "számol be". Ám a Fidesz bázisának mérete még mindig alkalmas arra, hogy ha minden így marad a szövetségi politikában az MSZP és a Jobbik között, akkor könnyed választási sikert garantáljon.
IT hírek:: 2014. május 18. - 16:21 A jövőt Hódmezővásárhelyen sem lehet megállítani! Egy kis idő után Csongrád megye újabb Ifjúsági Tagozattal bővült, Major Csaba megyei szervező beszámolója következik: Hódmezővásárhelyen is megalakult a Jobbik Ifjúsági Tagozata, melynek elnöke Kovács Ferenc lett. Céljuk, hogy az alapszervezet munkájának segítésén kívül a helyi fiatalságot meggyőzzék arról, hogy ők is felelősek sorsuk alakításáért, és hogy felrázzák őket a mély pesszimizmusból. Szeretnék, hogy a fiatalok gondjainak megoldására ne csak üres ígéretek legyenek, hanem a politikai vezetés foglalkozzon érdemben is a jövőjükkel, közös erővel pedig fel lehet lépni a rohamos elvándorlás ellen is. Dombi-Kiss László a helyi alapszervezet elnöke bizakodóan tekint a jövőbéli közös munkára, amit hamarosan egy közös csapatépítéssel kezdenek majd el. Miénk a Jövő! Major Csaba Csongrád megyei szervező
A következő napokban várhatóan óriási nyomás fog nehezedni az ellenzékre – főleg a szavazók oldaláról –, hogy állapodjanak meg az esélyes jelöltben, és támogassa mindenki azt. Egyesítsék az erőt, mert lám, így a fideszes fellegvárban is győzni lehet. ( Írtunk már arról, hogy 2014-ben csak 20 olyan választókerület volt a 106-ból, ahol a Fidesz 50 százalék felett szerepelt. A többiben az ellenzék összességében erősebb volt, csak megosztott. ) Az ellenzéki nagy összefogást azonban két dolog szinte lehetetlenné teszi. Egyrészt már javában zajlik az ajánlásgyűjtés, a jelölőszervezeteket le kellett adni, így a baloldal most már akkor sem tud nagy közös listán indulni, ha akar. Másrészt a Jobbikkal való összefogásra aligha lesznek hajlandó országosan a pártok. Csendes koordináció azonban még a Jobbikkal is elképzelhető lehet. Például a kölcsönös megállapodás, hogy nem kampányolnak, nem adnak pénzt az országos központból abba a körzetbe a baloldaliak, ahol a Jobbik jelöltje az esélyes, és viszont.
Az, hogy egy egyéniben ki és miért a "jobb" jelölt, azt sem a budapesti stúdiókból, sem a korábbi eredmények alapján összerakott táblákból, sem az "azt mondják" típusú gondolkodásból nem tudjuk megnyugtatóan megállapítani. Sokáig lehet sorolni azokat a nem budapesti egyéni választókerületeket, ahol papíron éppen nem a jobbikos a legesélyesebb a kormánypártival szemben, nem egy helyen kellene kampánytámogatással együtt visszalépnie Vonáéknak. Meglepő lenne, ha ezt meglépnék. Az is hangsúlyozandó, hogy az országos közvélemény-kutatásokban a Jobbik vezet a baloldallal szemben, az nem elengedő érv, hogy azt gondoljuk, helyben a jobbikos a "jó jelölt". Ugyanakkor itt kell hozzátenni, hogy a Jobbiknak elemi érdeke ennek a képnek a kialakítása. Pártokkal történő együttműködés nélkül tudja maximalizálni azt, hogy elhúzzon a baloldaltól, "legalább azt lerendezze". Hódmezővásárhely után tehát kicsit félteni kell a baloldalt is. Böcskei Balázs, az IDEA Intézet politikai elemzője Kiemelt kép: Facebook